Mazsolacsata

Nem lehetne, hogy Michael C. Hallt kivételesen lehetne jelölni Oscarra a Dexterben nyújtott alakítása miatt? ...és kapja is meg!!!

Nagymagyarmagánymonológ után, nem kevés vidámság!

minden pillanata könnyeket csal a szemembe:)

 A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok. (József Attila)

Mindenki ismeri ezt az idézetet, mondhatni el van csépelve, mondhatni... Mégis...

Mégis, amikor magányos vagy, és a szemed elé kerül, sírni támad kedved. A szemed nem csukod be, mert tudod, hogy akkor sokkal jobban fáj. A lefekvés óráit is elhúzod, mert nem tudod az éjjel miről álmodsz majd, és az az álom majd reggel nem okoz-e fájdalmat, olyan fájdalmat, amit nem kértél, nem esik jól, marcangol, amire nem akarsz gondolni, mert magát a történetet, az embert, az érzést, a fájdalom kiváltó okát már réges régen mélyen eltemetted, több tonna betont öntöttél rá, és mint aki jól végezte dolgát elégedetten továbbléptél. Persze. Ilyenkor, ha magányos vagy, minden negatív történés felerősödik, és a pozitív dolgok is mintha csak a bosszantásunkra szolgálnának, mintha csak kegyes hazugságok lennének arról, hogy neked is lehet jó. Ugye van ilyen? Más is érzett már így?

Már egy ideje akartam írni a magányról, biztos akadnak sorstársaim. Arról a magányról, amikor effektíve nem vagy egyedül, mert a nagy többség tényleg nincs. Nem arról a magányról, amikor tényleg egyedül vagy, mert arról nem tudok, mert arról hála Istennek nincs tapasztalatom, mert nem kellett megélnem.

Viszont most arról a magányról írok, amikor ott vagy egy rengetegben, ide bármi behelyettesíthető (város, falu,  iskola, barátok, munkahely, nagy család, vagy mindez együtt), és mégis, mintha láthatatlan lennél. Nincs okod sírásra, meg depresszióra, mert reálisan nézve van családod, vannak barátaid, kollégáid, esetleg párkapcsolatban, vagy házasságban élsz, és ezek az emberek tényleg szeretnek, és mégis, és mégis, és mégis. Ugye tudod mi jön most? És bizony mégis magányos vagy, sőt MAGÁNYOS!

Ne túlozzunk, ezért még nem kell felvágni az ereinket. DE, nagyon rossz, és nagyon ki tud készíteni. Mondjuk nem élsz párkapcsolatban - manapság nagyon könnyű megítélni az egyedülállókat, nem szeretem a szingli szót - mert mondjuk nem találod az embered, vagy asszonyod, tegyük hozzá egyelőre. Tapasztalatom szerint ilyenkor ez az érzés, amiről itt dadogok nagy nehézkesen, meghatványozódik. Hogy miért? Hát azért, mert jön az alattomos gondolat, hogy nem kellek senkinek, és ha normális lennék, mármint olyan, akit lehet szeretni, akkor bizony nem lennének ezzel a "hülyeséggel" problémáim. Teszem hozzá, mindennapos a környezetemben, hogy párkapcsolat ide, vagy oda a magány ott veri a bejárati ajtót az ismerőseimnél.

A baj csak abban van, hogy, és most jön a közhely, hogy a mai rohanó világunkban nincs időnk, mire nincs időnk? Végighallgatni a másikat. Ja, hogy már kérdezni sem merünk, mert félünk, hosszú lesz a válasz, hogy a másik problémáját végig kell hallgatnunk, netalán még véleményt is kell mondanunk, meg kell próbálnunk tanácsot adni, el kell gondolkoznunk? És akkor mi lesz a mi mondanivalónkkal, az nem fontos, a kettőre meg már nincs is idő? Na itt a nagy probléma, és mivel nem szívesen hallgatnánk meg a másik problémáját, már a magunkéval sem szivesen hozakodunk elő.

Nem akarok általánosítani, nem akarok mozgalmat indítani, nem vagyok próféta, csak megkérdezném valakitől jól látom-e ezt a kérdéskört? Létezik ilyen?

Én novemberben kezdtem írni ezt a blogot, eszemben sem volt belefogni, elvoltam azzal, hogy T. Kollégákat olvasok. Nagyon nehéz időszak volt ez nekem, és azért fogtam bele, mert senki nem figyelt rám, vagy nem voltak jelen, akik végighallgattak volna, vagy nem volt türelmük hozzám, vagy nem értették, vagy fontosabb gondjaik voltak. Nem haragudtam rájuk ezért, csak sikítófrászt kaptam, hogy tessék már engem komolyan venni és meghallgatni, és üljünk már le problémamegoldani, vagy valami. Nem szorulok orvosi segítségre, mindig is tisztában voltam magammal, csak egy kiadós brainstormingra, egy kis panaszkodásra, egy-két jó ötletre, buzdításra, okos tanácsra. Ennyi barátaim, és biztos vagyok benne, hogy voltam én már a másik fél is, aki nem ért rá.

Nincs katarzis, dolgozni kell a megoldásért, valamint az ilyenek elkerüléséért, ez sem fog örökké tartani, csak míg tart, addig kegyetlen. Azt kell megtanulni, hogy mindenért tenni kell.

Lehet, hogy kell a magány? Lehet, hogy ebből is csak tanulni lehet? Lehet, hogy kell az önmarcangolás? Olyan, mint a keserű pirula? Le kell nyelni, tudni kell megélni?

Én teljesen biztos vagyok benne, hogy jönnek jobb idők, ez a ciklikusság az én életemben mindig megvolt, és egy ideje már teljes a bizonyosságom, hogy így lesz, csak minél hosszabb a magányos időszak, annál nehezebb.

Jó lenne némi feedback kedves olvasóim, azoktól, akiknek ismerős a helyzet, de azokat is megértem, akik a harmadik mondat után offoltak, mondván: újra egy nyafogó blogger a világhálón.

Szegény kicsi szivem, hogy vacog, de ott a remény, mert nézik a csillagok, és ha nézik, akkor majd egyszer talán szóba is elegyednek, és akkor csapnak egy jó kis murit, és többet nem lesz bánat, csak muzsikaszó.

Gyönyörű napunk van ma. Azzal indult, hogy meghalt a telefonom, feladta, kész, vége. Úgy néz ki számára már nincs is feltámadás. Minden telefonszámom a telefonban található, igen-igen, nem a kártyán, a telefonban. Na ez vagyok én.

Ezek után jött a mail, hogy a wellness akció lefújva. Remekül vagyok, de tényleg.

Jövő héten, ha minden jól megy, eljutunk Drágajóbarátnőmmel Siófokra, és csapunk egy jó kis csajos wellnesst. Élménymedencék, pezsgőfürdő, infraszauna, szolárium. Mi kell még? Egy masszázs sem ártana, de inkább gyűjtök rá és elmegyek thai masszázsra, ami ugyan brutális élmény, legalábbis a számomra, de megéri a fájdalmat. Nekem úgy helyrekínozta a hátam a legutóbb is egy 40 kilós thai csaj, hogy győztem ámuldozni. Még két napig azt hittem, hogy most rontottak el bennem valamit végérvényesen, aztán kiderült, hogy csak szkeptikus (vagy inkább laikus) voltam. Ja, mondjuk, ha gyakrabban járnék, akkor nem fájna annyira.

Újabb finomság: Kaptam egy ajánlott levelet, megjött a cetli, bele a postaládába. Besétáltam a postára, kivártam a 40 perces sort, nem találták. Nem is értem. Mögöttem 20 ember. Megjegyzem a lakcímkártyámat várom, hogy be tudjak jelentkezni a munkaügyi központba végre valahára. Tehát nagyon fontos, és tegnap végre örülhettem, hogy megvan és mehetek jelentkezni. Vártam, vártam türelmesen, CSENDBEN! Meg se nyekkentem, nem szóltam, nem morogtam, nem ciccegtem, én lenni jó kislány. Nincs meg. Csodaszámítógépben a hölgy leellenőriz, aszondja a kézbesítőnél maradt. Logikus, nem. A cetli meg a postára szólít. Fel lettem küldve az ügyfélszolgálatra, ott majd intézkednek. Aha. Felfáradtam, további 20 perc várakozás, majd sorra kerülve az ügyfélszolgálatos nő nem is érti, mit akarok. Még neki állt feljebb, aszondja, hát? ha azt mondták a kézbesítőnél van, akkor ott is van. Éljen május elseje! Nekem akkor ugyan tessék már megmondani, de rögvest, hogy az én kezembe ez a fontos irat ugyan hogyan és mikor jut majd??? Mert ugye, ha nem tartózkodom otthon, mert nem várhatom naphosszat a postást, akkor mi a lóhere van??? Azt mondja jöjjek vissza este. Biztos ott lesz már. Oké! Nem fogják megköszönni, ha nem. Lesz nemulass. Senki nem megy ma haza! Rendőrt hívok, feljelentést teszek, botrányt csinálok, kárt teszek valamiben. DE! nem ússzák meg szárazon. Kicsi a mazsola, de nagy a hangja!

Én meg alatta, most következik a szimpatikus fal, meg a nekimenés. A mai nap egy olyan, amin nem tudom magam összeszedni. Most néztem át vagy 1000 álláshirdetést, de ma egyikben sem engem keresnek. Remek.

Tegnap este Gilmore Girls maratont tartottam, az a remek ötletem támadt, hogy majd angolul nézem meg, aztán a 3. perc után sikerült a fejemhez kapnom, hogy azért azt nem kéne. Még magyarul is nehéz követni a csajokat néha, nemhogy angolul. Egyébként meg Lorelainak milyen varjúhangja van a magyarhoz képest, vicces.

Mennék már haza, de holnap még mindenképpen be kell mennem az exmunkahelyemre, jaj de jó lesz.

Hömpölyög belőlem  negativitás, abba is hagyom.

Tegnap beszélgettem apuval este telefonon. Azt tanácsolta fogadjak el bármilyen állást, nagyon rossz időszak vár mindenkire. Én is ezen gondolkodom a keddi interjú óta, de ezzel szembemenő egyelőre a véleményem, és nem biztos hogy nekem van igazam. Valahogy nem látom az előrefelé haladást abban, ha most elfogadok egy állást, ami jóval kevesebb pénzzel jár, mint szeretném, és mint eddig kerestem. Elfogadom átmenetileg, aztán egyszer majd felmondok, aztán megint munka nélkül leszek, és ebben mi lesz a jó? Öreg mazsola vagyok én már ehhez. Passzolok.

Újabb álom...

Exfőnökömmel álmodtam, aki sajnálatos módon elhunyt az álmomban. Felesége szomorú volt...

Más, néha belepillantok a 2 esti főzősműsorba, a héten újabb kínzó kérdés rágja lelkemet: Mi a büdös p-nek vállal valaki szereplést egy főzőműsorban, aki gyakorlatilag nem eszik meg semmit???!!!

Tud valaki álmot fejteni?

A következő történt velem álmomban: besétáltam egy üzletbe, ahol gyönyörű színes üvegből készült tárgyakat árultak, valami meseszép volt mindegyik. Amint beléptem rögtön előttem termett egy hölgy, aki megtudakolta mit szeretnék. Egy felső polcon láttam meg a következőt, csodaszép színes üvegből készült kábé gyerekágy nagyságú és formájú üveg tárgy, bútor, vagy valami. Ahol nem üvegből volt, ott kovácsolt vasból. Kérdezte a hölgy, hogy megveszem-e, de akkor megláttam az árát, 4.222.000,- Ft-ba került fillére pontosan. Így szépen megköszöntem, és mondtam a csajnak, hogy köszönöm nincs rá pénzem, abban a pillanatban lezuhant a polcról álmaim tárgya és ripityára tört. Teljesen magától. Próbáltam segíteni összetakarítani, de a földön már csak gagyi festett műanyagdarabok hevertek üveg helyett.

Van egy olyan tippem, hogy az álomnak köze van az én vágyaimhoz, álmaimhoz, de jó lenne tudni mit is jelent. Most ez fogja még egy ideig birizgálni az agyamat úgy érzem.

Éjszaka hányás, reggel migrén, délelőtt egy 20 perces állásinterjú. 

Nincs is más, csak vér, verejték, könnyek… 

Basszus, nézem a TV-ben Tina Turnert, 68 éves és naggyon jól néz ki. Persze, plasztikai műtétek stb. Na, de akkor is. Én ha 48 évesen fogok ilyen jól kinézni, nekem már az is elég lesz.

Ami az állásinterjút illeti, visszahívni nem fognak. Egy oka van: amikor megmondták, mennyi lenne a fizetésem, olyan arcot villantottam, mintha gyomorszájon rúgtak volna, némi cinikus, lenéző mosollyal kísérve. Na, ezért. (Annyira volt kevés!)

Megöl a bürökrácia. Nap, mint nap ugyanazzal a problémával kell találkoznom. Komoly hivatalokban, komoly emberek dolgoznak, akik mindenhez értenek, csak a saját munkájukhoz nem. Egy darab információ megszerzéséhez 3 darab ügyintéző szükséges, MINIMUM!!! Ha én így végeztem volna a munkám az elmúlt 5 év során, akkor 4 év 11 hónapot töltöttem volna munkanélküliként. Ma egy kishölgyre majdnem ráborítottam egy asztalt, aztán gyorsan elhúztam a csíkot, nehogy kárt tegyek valakiben, pedig én aztán messzeföldön híres vagyok a türelmemről.

Jó, oké, tudom. Semmi új a nap alatt, de az ember mindig reménykedik.

Jó hír: süt a nap és meleg van. Kár hogy olyan hamar sötétedik, ki kellene menni a Dunához sétálgatni.

Világgazdasági válság van, és egyéni gazdasági válság fenyeget. Mi történik ilyenkor a magamfajta kis mazsolával? Hát rájön a vásárolgathatnék, méghozzá elég erőteljesen. Naphosszat arról ábrándozok, hogy ki kellene menni az IKEA-ba, legalább egy-két szett teamécsest vásárolni. Na meg persze olyan is vagyok, hogy ilyenkor 6db mécsessel távozom :), hogyne. +2 cserép virággal, némi polár takaró, esetleg poszter, váza, valamint még némi dekoráció társaságában és üres pénztárcával. Na jó, ezért igazából Tesó a hibás, akihez elugrottam a hét elején megtekinteni az új lakását, és beleszerettem a konyhájába, valamint láttam nála olyan mécsestartókat, ami természetesen nekem is kell, most rögtön, de minimum azonnal. Ez persze még nem minden vágyam, elmennék még jól kihasználni a leárazásokat, és kinéztem magamnak egy Cango&R. karkötőt, amire szintén azonnal szükségem lenne.

Na most gáz, hogy nyafogok, vagy igen?

Ja, vannak olyan civilizált országok, ahol a Dan.ne cég termékei közt megtalálható a csokis joghurt, és az ollyan naggyon finom a pici pocinak, hogy csak na. Itthon meg miért nincsen??? 

2003 óta nem voltam munkanélküli, abban az évben szereztem az első állandó munkahelyem, az egyetem mellett. 2005-ben lediplomáztam, és nekiálltam munkát keresni, akkor ez több, mint 1 évig tartott, nem voltam túl boldog ettől akkoriban. Annyi szerencsém volt, hogy az akkori munkahelyemről nem jöttem el, pedig nagyon éreztem már a mehetnéket, így nem kellett a híd alá költöznöm. Sokat nyeltem, még a könnyeimet is a vége felé, elég gyakran, de kibírtam. Most egyszerűen nem létezik olyan opció, hogy hosszú hónapokra munka és kereset nélkül maradjak. Ha anyagilag meg is tehetném, akkor sem bírnám ki, hogy nincs feladatom, össze is karmolnám magam.

Van kábé még másfél hónapom, aztán elszegődöm valahová, csinálni a valamit, valamennyi pénzért. Addig pedig kénytelen vagyok megőrülni a HR-es interjúktól. A legnagyobb poén tényleg az, amikor valami kis egyszerű pozíció kedvéért végigülsz 4 állásinterjút, majd felhívnak, hogy sajna nem jutottál tovább a következő körbe. Hála Istennek!

Ez az az időszak, amikor tényleg erősen vissza kell fognom, hogy ne forduljak ki magamból, mert évek óta nem bírom megérteni, minek kellenek a hülye kérdések, és 3 egyforma interjú ugyanahhoz a céghez.

Viszont fog összeszorít, és daráljuk sorban ezeket, mert új elhatározásom szerint többet nem megyek kis céghez dolgozni, hanem eladom a lelkem egy multinak, legyenek rendben a dolgaim (ami a munkajog részét illeti), mostmár ez került számomra az előtérbe.

Arról pedig nem is beszélek, hogy görcsösen fojtom el magamban a kérdést, hogy mi a fittyfenének töltöttem 5 évet egyetemi tanulmányokkal. Ezen a kérdésen már rég nem rágódom, de amikor rossz passzban vagyok a munkakeresés miatt, bizony-bizony előkúszik valahonnan a kisagyam felől, egy sunyi sziszegős kigyó alakjában a gondolat, amit gyorsan pofán is verek mielőtt kábé szemmagasságban elérné a koponyám elülső részét, mert onnan aztán már nagyon nehéz visszaverni a támadást. Hülyeségekre meg tényleg nem érek rá.

Na jóccakát!

istentisztelet.hu, társkereső rovat: kb. minden második férfiember keresi "karcsú", "törékeny", "ne legyen testes" szívszerelmét

Ez az bébi, na ez a való világ!