Újabb finomság: Kaptam egy ajánlott levelet, megjött a cetli, bele a postaládába. Besétáltam a postára, kivártam a 40 perces sort, nem találták. Nem is értem. Mögöttem 20 ember. Megjegyzem a lakcímkártyámat várom, hogy be tudjak jelentkezni a munkaügyi központba végre valahára. Tehát nagyon fontos, és tegnap végre örülhettem, hogy megvan és mehetek jelentkezni. Vártam, vártam türelmesen, CSENDBEN! Meg se nyekkentem, nem szóltam, nem morogtam, nem ciccegtem, én lenni jó kislány. Nincs meg. Csodaszámítógépben a hölgy leellenőriz, aszondja a kézbesítőnél maradt. Logikus, nem. A cetli meg a postára szólít. Fel lettem küldve az ügyfélszolgálatra, ott majd intézkednek. Aha. Felfáradtam, további 20 perc várakozás, majd sorra kerülve az ügyfélszolgálatos nő nem is érti, mit akarok. Még neki állt feljebb, aszondja, hát? ha azt mondták a kézbesítőnél van, akkor ott is van. Éljen május elseje! Nekem akkor ugyan tessék már megmondani, de rögvest, hogy az én kezembe ez a fontos irat ugyan hogyan és mikor jut majd??? Mert ugye, ha nem tartózkodom otthon, mert nem várhatom naphosszat a postást, akkor mi a lóhere van??? Azt mondja jöjjek vissza este. Biztos ott lesz már. Oké! Nem fogják megköszönni, ha nem. Lesz nemulass. Senki nem megy ma haza! Rendőrt hívok, feljelentést teszek, botrányt csinálok, kárt teszek valamiben. DE! nem ússzák meg szárazon. Kicsi a mazsola, de nagy a hangja!
