Megérkeztem a koliba, és senkit nem találtam se a saját, se a szomszéd szobában, de a hangok Gáborék felől jöttek, mentem én is a fülem után. Befurakodtam a tömegbe, és csak néztem mi van. Mi van? Mi megy a TV-ben, valami új tudományos-fantasztikus? Mondták, támadás. Néztük, hogy összeomlik. Basszus, ez hülyeség, mert ilyen nincs. Kamu. Á. Számítógépes trükk, vagy valami. Aztán volt. És megnéztük 67.-szer, és a mai napig is megnézzük ezredszer is. Tomi Washingtonban volt aznap, mesélte ült ő is a TV előtt, bekiabált a lakótársának a fürdőbe, hogy mondja már meg milyen támadásnak van az évfordulója, mert ő nem emlékszik, a TV-ben meg mutogatják. Aha.
Én meg nagyon kicsinek, és védtelennek érzem magam ilyenkor. A múltkor néztem a NatGeo-n egy műsort, hogy mára már milyen biztonságos felhőkarcolókat építenek, mert mennyit tanultak az ilyen katasztrófákból. Sovány vigasz, a terroristák is biztos ügyesen haladnak a korral, arról nincs dokumentumfilm?
Röhögünk már a szón is, mert összekapcsoljuk a szépségkirálynős versenyek miatt kialakult közhellyel. Nem beszélve arról, hogy józan ésszel tudjuk, hogy megvalósíthatatlan, mert legyen bármekkora válság, a háborúk valaki(k)nek mindig nagyon jól jövedelmezek.
De! Én akkor is azt vallom, hogy:
VILÁGBÉKE!!!
...és ennek értékéből semmit nem von le az sem, hogy tökéletesen tudok hozzá királynősen integetni, mert sokat gyakoroltam :).
