Sok időt töltök mostanában Kisvárosomban, ezért sokszor futok össze régi ismerősökkel. Nem nehéz, egy nagy lakótelepen nőttem fel, az egész osztályom pl. itt lakott. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de ezek a találkozások valahogy olyan jajistenemhaggyámánemtalálkoztunk15évejajjmostmirőlbeszéljünk? Még az a jobbik eset, ha éppen kutyát, vagy gyereket sétáltatnak, mert akkor van téma, de legtöbb esetben olyan nagy, kínos mosolygás a program, aztán jajjneharagudjúgysietekmennemiskellmár.
Félreértés ne essék, sosem voltam antiszociális, de mindig azokkal az emberekkel futok össze, akiket nem szerettem, és nem is érdekeltek, vagy csak közömbösek voltunk egymásnak.
Tegnap összefutottam egy ősrégi osztálytársnőmmel, olyan igazi parasztpi..a, na sikerült neki jó hosszan eldicsekedni az életével, ami már maga fárasztó volt, meg mostanában nem jól viselem, ha valaki azt meséli hogy idén már hányszor volt külföldön, meg hogy most vett lakást, meg újította fel nehéz pénzekért, DE! Szerencsére volt a beszélgetésnek egy vicces hangzása, ugyanis a drága annyira választékosan és szépen igyekezett kifejezni magát (nem mintha buta lenne), mintha most rángattam volna ki az MTA igazgatói székéből egy csevejre. Legalább egy jót röhögtem.
