Volt nekünk egyszer egy törpehörcsögünk, Mazsola (ő is bizony), szerettük, imádtuk, pedig csak egy pici kis teremtmény volt, akinek nem jutott annyi gógyi, mint egy kutyának, vagy cicának, de így is meglepően okos állatka volt. Imádott zabálni, nem otrombán értve, de habzsolta az élvezeteket. Nincs olyan emberi étel, amit meg ne evett volna, persze mi meg nagy szeretetünkben meg is kínáltuk állandóan ezzel-azzal (tudom, hogy nem kellett volna, nem kell értesíteni az állatvédőket, megérte a drága így is maximális kort). A hörcsögnek való kaját 2500W-os porszívóként szívta be a pofazacskójába, akkora tökmagokat tömött oda, hogy azt hittük megfullad a kis hülye:D. Előfordult, hogy akkora lett a feje, hogy nem fért be a házikójába, ahová azért szaladt, hogy eldugja a frissen megszerzett eleséget. A magokat szerette lenyomatni kis joghurttal, vagy tejföllel, elrágcsált hozzá egy kis palacsintát, majd desszertnek egy kis szilvásgombócot. A legviccesebb a rizs és a tésztaevés volt. A rizst porszívozta, a tésztát, mondjuk a spagettit, pedig úgy szívta be, hogy a szósz még ott csillogott a kis pofáját beterítve miután végzett. Nagyon jókat mulattunk rajta mindig.
Miután Mazsola elköltözött az örök tökmagföldekre, akkor lett nekünk a Majacunk, akinek van az a legcukibb orra ott lejjebb:)))). Olyan, mint az elődje, imád zabálni, gyakorlatilag reggeltől estig eszik, olyan a ciklusa, hogy elöl be, hátul ki. Ha nincs kaja, akkor mint az igazi malacok az ólban etetés idején, visít, mint a fába szorult féreg. Tudja, hogy a kamra és a balkon ajtajának hangja általában kaját jelent, így az első neszre nekiáll a műsornak. Mi azt hittük, ami a kaját illeti, ő is ugyanúgy működik mint Mazsola, hát nem. Olyan még nem volt, hogy emberi kaját megkóstolt volna. Kivétel a száraz kenyér és a tészta. Igen a tészta, de csak a leves tésztája, és csak akkor, amikor már megfürdött a tésztácska a vasárnapi leveskében, mert az csak úgy finom. Na akkor hajlandó Őnagyságosasszonysága nekiállni a tésztaevésnek, méghozzá ugyanazzal a módszerrel, mint a kis elődje:))). Van, aki feldobja nálunk a legátlagosabb családi ebédet is.
Igen, a képen Mazsola látható szilvásgombóc pusztítás közben:-).