Nem tudom sírjak, vagy nevessek, úgy néz ki, hogy megmaradok. Még mindig fáj nagyon minden, de délután már volt pár könnyebb órám is, amikor úgy éreztem még van sanszom élni egy kicsit. Hihetetlen, mindig mikor ledönt a lábamról valami kór, jövök rá, hogy nem tudunk eléggé hálásak lenni az egészségért. Azért, hogy nem kell azzal foglalkozni, hogy egyes felszereléseim nem fájnak.
Még mindig Kisvárosomban hajtom álomra a fejem, legalább nem kellett szenvednem egyedül az albiban:(. Mondtam már, hogy most van elég a télből, nem szeretném többet meteorológus szájából azt hallani, hogy visszatér a tél. HÓ? Nem kérek. Nyíló virágokat, zöldellő fákat akarok! Tavasz illatot! És munkát, hogy tudjak örülni újra a hétvégéknek, és tudjak bosszankodni vasárnap esténként, és legyen mire várnom hónap elején, és végre újra teljes értékűnek érezhessem magam! Ámen!
