1. felvonás
Ez most egy közérdekű post, már akinek inge+kérdése azoknak íródik. Van ugyanis nekem egy SVPT nevű szívbibim, tachycardia, ami órákig tartó 240-es pulzussal járó "rohamokat" okoz. Nem fogok belehalni, ha Ti is a szivetekhez kaptatok volna az ijedtségtől, de nagyon kellemetlen ez az állapot, és úgy döntöttem, hogy orvosolni kell. Orvosság = szívkatéterezés. A bevezetett katéter segítségével szüntetik meg a zavar kiváltó okát. Természetesen a vizsgálat után én is az internethez fordultam segítségért, de nem találtam senkit, aki értelmesen leírta volna, hogy zajlik ez a folyamat, vagyis maga a katéterezés (nem a szakmai részéről beszélek, hanem a gyakorlati dolgokról). Viszont tegnap feltűnt a fény az alagútban, és megjelent a blogon Vaszilisza, aki volt olyan drága és megosztotta velem a történetét, ráadásul hozzá is járult, hogy beszerkesszem ide. Még egyszer köszönöm. Hátha jól jöhet még valakinek, aztán ha rászedtem magam a beavatkozásra, még én is mesélek.
Vaszilisza VSD-vel született: "azaz ventricularis septumdefectussal, ami a szívkamrák közti sövény hiányának csicsás neve.
Hat hetes voltam, amikor megműtöttek, később három és fél évesen újra. Akkor is katétereztek, meg 2004-ben is. A korai tapasztalataimra nem emlékszem, de az újakat le tudom írni. ...
Először voltak a panaszok. Én inkább bradycard voltam, néha parox rohamokkal és extrasystolékkal. A kardiológus, akihez akkor jártam (ez még nem Pesten volt), csinált velem egy úgynevezett Holter-vizsgálatot, szerintem Veled is ezzel fogják kezdeni. A lényege a 24 órás megfigyelés, vagyis felragasztják rád az EKG tappancsokat, a zsinórok egy kis dobozba mennek, amit övtáskaszerűen magadon viselsz egy teljes napig. Ez folyamatosan méri és tárolja, hogy mit ad elő a szíved, és a végén kiértékelik.
Nekem azt adta ki, hogy a régi műtétek hegei miatt a szívidegek lefutása nem olyan, mint kéne lennie, és ezért néha össze is akadnak. A katéterezés volt a megoldás, vagyis az, hogy a katéteren keresztül kiégetni azokat a szálakat, amik nem kellenek oda. "
A beavatkozást a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben végezték el rajta.
"A műtét előtt további nyolc kilométer EKG készült,meg teljes labor, egyebek. Nyakon és combon is vezetnek be, a nagyvénákon. Nem vészes nagyságú beavatkozás, nem is altattak el, csak nagyon-nagyon pocsék érzés volt, ahogy az az izé kaparászva haladt bennem. Mintha az ALIEN akart volna kikelni. :-( Ha jól emlékszem, nem volt teljes két óra.
Utána a vérrögképződés elkerülésére 24 óra fekvés (ez volt a legrosszabb), újabb ellenőrző EKG-k és kész. Messze nem annyira para, mint amilyennek tűnik :-)Életmódomon változtatni nem kellett - igaz, alapból nem iszom és nem dohányzom - pár hét után kontrollra kellett menni, írtak gyógyszert, amit azóta már nem is szedek, ...."